Ne alkudj meg az álmaiddal!



"Soha, de soha nem tudsz elbújni az álmaid elől. Életed végéig ott vannak veled és olykor emlékeztetnek arra, hogy merre kellene menj. Ha pedig nem követed őket, szándékosan dobod el az egyik legfontosabb darabot önmagadból." - Dora


Üdv újra itt! 😊

Szombat reggel azon gondolkodtam, hogy miről kellene posztolnom. Elég hamar kitaláltam végül, mert 15 perccel később beszéltem egy csajszival az instagramon, aki kérdezett tőlem valamit. Ahogy gépeltem a választ, eldöntöttem, hogy erről fogok írni.

Őszinte leszek. Már sokszor éreztem úgy, hogy meg akarom osztani ezt a részét az életemnek. De nem bírtam. Egy-egy morzsát elhintettem a Facebook oldalamon, de ilyen részletesen, mint ahogyan most fogom, még nem tettem.

Úgyhogy ez egy komfortzónábólkilépős poszt lesz. Egy kicsit "levetkőzöm", mert a konkrét célomról is írok. Ez nem ment korábban olyan jól. Magamban tartottam, nem igazán mertem róla beszélni tágabb körben. Izgulok is...😄

Szóval a leányzó azt kérdezte tőlem, hogy mióta tevékenykedem művészként.

Erre válaszolva, mintha újra átéltem volna az egész folyamatot az elejétől. Tisztán felvillant előttem, hogy már kisgyerekként a művészet hajtott. Hogy létrehozzak dolgokat, alkossak, kreáljak, esztétikát, kellemes érzéseket teremtsek. Szerettem táncolni, énekelni, rajzolni, írni, szerepeket játszani, másokat megnevettetni - a család tudna erről mesélni.😄

Közben a filmezésre és Amerikára is rákattantam. Eszméletlen módon vonzott a kamera és nagyon nagy energiát éreztem magamban, hogy ezzel akarok foglalkozni. Amikor meg az USA-ról nézegettem a videókat a Youtube-on, azt éreztem, hogy nekem ott a helyem.

Rengeteg órát töltöttem el a gép előtt, nézegettem a képeket, videókat és arról álmodoztam, milyen klassz lehet mondjuk filmsztárként milliókhoz eljutni és adni, adni, adni.
Amikor moziban voltam, azt kívántam, bárcsak én is akkora hatást tudnék kifejteni egy filmen keresztül, mint amilyen hatással van az rám. Mert csomószor úgy jössz ki a moziteremből, hogy tökre fel vagy töltve, tökre motivált vagy, tök jó érzéseid vannak... Ugye?
Ez az a hatás, aminek a létrehozására én is vágytam.

Úgy gondolom, a gyerekek nagyon tisztán tudják, hogy mik akarnak lenni, ha nagyok lesznek. Majd érik őket mindenféle hatások, vélemények, megszólalnak a negatív belső hangok, amik miatt letérnek az útjukról és megalkusznak valami mással.

Velem is hasonló történt, mert a hangok a fejemben eléggé harsánnyá váltak. "Nem ezt kellene csinálnod! Nem vagy elég jó! Vannak nálad sokkal jobbak! Túl sokat kell tenni érte! Nem vagy erre képes! Mégis hogyan akarsz egy kisvárosból kitörni?" És még sorolhatnám a tonnányi kedves üzenetet, ami a fejemből jött.

Az életem legnagyobb része úgy telt, hogy voltam én és volt a mumuspajti odabent. Egymással harcoltunk. Hol én voltam erősebb, hol ő. Egyszer azt éreztem, hogy meg tudom valósítani az álmaim (és akkor cselekedtem is effelé), másszor meg darabokra hullva otthon zokogtam, hogy sosem lesz belőlem semmi.
Veled volt már ilyet? Nagyon kegyetlen! Az ember tökre elvész ebben.

Úgyhogy hánykódtam jobbra-balra és csomószor azon törtem a fejem, hogy mivel kellene foglalkoznom, ha nem filmsztár, s nem művész leszek.

Ennek ellenére voltak nagyon jó pillanataim, amikor én bizonyultam erősebbnek és a mumus volt csendesebb. Sokszor nem érdekelt, hogy mit dumál. Egyszerűen csak mentem affelé, amit a szívem diktál. 20 éves voltam, mikor Budapestre költöztem és ezeknek a jó pillanatoknak köszönhetően sikerült bevonzanom olyan lehetőségeket, amik a célom felé vittek.

Így szépen belecsöppentem a filmszakmába. Kaszkadőri edzésekre kezdtem el járni, és a város szinte összes casting- és filmügynökségéhez beregisztráltam.
1,5 évig foglalkoztam a kaszkadőrséggel és tonnányi meghallgatáson és forgatáson jártam! Imádtam minden percét és tudtam, hogy ez az én közegem. (Oké, néha halálra untam magam a forgatási szünetekben...😅)

Ehhez az időszakhoz annyi mesélnivalóm lenne! Azt hiszem, egy teljesen új bejegyzésben írni fogok erről, mert nagyon kalandos és tanulságos volt. Ráadásul a kaszkadőrséget is úgy vonzottam be, hogy egyáltalán nem számítottam rá! Érdekes, hogy az ember tudat alatt is megy abba az irányba, ami rendeltetett.

Tehát voltak harcok a mumussal. Nagyon sokat sírtam, sokat szenvedtem. Haladtam volna előre, de ez a láthatatlan valami visszahúzott.
Viszont rájöttem valamire, ami elején eléggé elborzasztott. Azáltal, hogy hallgattam a hangokra, saját magamat állítottam meg és fogtam vissza. Felismertem, hogy sok esetben nem kell nekünk senki más, aki visszahúzzon minket vagy elbánjon velünk. Mi bánunk el saját magunkkal.
Mégis ki az, aki hallgat a hangokra? Te! Nincs senki, aki fegyvert szegez rád, hogy ezt kell tenned.

Rájöttem, hogy én magam vagyok, aki okozom az életemet. A sikerem és a kudarcom is tőlem függ. Ha valamit el akarok érni, akkor azért tennem kell. Utólag látom, hogy akkor ment jól, amikor cselekedtem. Viszont bevallom, hogy nem mindig tettem a sikerért, csak vártam rá. Bőgtem, hogy nem történik semmi, de a fenekemet meg nem mindig emeltem fel érte.

De tudod mit?
Belefáradtam ebbe a játékba! Elegem van! Nem akarok többé figyelmet adni egy olyan megfoghatatlan valaminek, aminek még kiterjedése sincs a térben!?!?!?!
Nem akarom úgy leélni az életemet, hogy "olyan jó lett volna ezt-azt megvalósítani; olyan jó lett volna lépni, mikor ott volt a lehetőség; olyan jó lett volna az álmaimnak élni."
Elképzeltem ezt és azt éreztem, hogy változtatni akarok itt és most, különben siránkozó öreg nénike leszek.
Persze lehet okokat keresni, hogy mik miatt nem tudsz haladni a célod felé, de ez a felelősség áthárítása. Igazából nem hibáztathatsz senkit, ugyanis lehetséges, hogy ér egy bizonyos hatás, de te döntesz végül úgy, hogy nem csinálod tovább.

Szóval elkezdtem változtatni. Elkezdtem cselekedni. Először kis lépésekben, majd egyre jobban belejöttem. S nem mondom, hogy 100%-ban klassz most minden, de már sokkal kevésbé vannak rám hatással a hangok.

Ezután nem sokkal pedig óriási dolog történt: megismerkedtem egy csodálatos fickóval (igazából már éve óta ismertük egymást😊), egymásba zúgtunk és kiköltöztem hozzá Los Angelesbe!

Azt a napot, amikor a vízumomat megkaptam, végigsírtam. Nem viccelek! Hullámokban jött rám a zokogás. Ezt a képet itt jobbra akkor lőttem.

Van, hogy az ember megelégeli a helyzetét és eldönti, hogy változtat. Felemeli a fenekét, cselekvésbe lendül és akkor az élet hajlamos úgy elrendeződni, ahogy azt szeretnénk.

Ennek kapcsán azt is felismertem, hogy hatalmas mértékű erő és bátorság kell ahhoz, hogy az ember haladjon előre. Továbbá nyitva kell tartani a szemedet, mert így tudod majd észrevenni  a lehetőségeket. Ha pedig adódik egy, akkor muszáj bátorságot lehelni magadba és lépni.

Most, hogy a leányzó hatására újra átgondoltam ezt a témát, három tanulságot tudtam leszűrni belőle:

1. Ha beszéltem volna ezekről a problémákról már az elején, akkor sokat segített volna. Emlékszem, amikor anyukám pontosan tudott egy teljesen más jellegű szitumról és folyamatosan tartotta bennem a lelket, hogy át tudjam vészelni. Anyu, ezúton is köszönöm neked, mert nélküled gyengébb lettem volna. 💗
Ezért nagyon tudom ajánlani, hogyha kell, beszélj az ilyesmiről! Anyu, apu, barát... A lényeg, hogy olyan emberrel oszd meg, akiről tudod, hogy nem értékel majd le és nem fog piszkálni vele.
Szükségünk van néha egy külső támogatásra, mert úgy könnyebb kezelni az életet. Segítséget kérni és a problémáidról beszélni pedig egyáltalán nem szégyen.

2. Ha nem cselekszel, nem fogod megkapni, amire vágysz.

3. Nem tudsz megszabadulni az álmaidtól. Saját magadat hagyod cserben, ha próbálkozol vele! Én valahányszor ezt megpróbáltam, legbelül utáltam magam, de most, hogy az álmaim mellett döntöttem sokkal nagyobb önbizalmat érzek és nagyobb barátságban is vagyok magammal.
Ha felteszed a kérdést, hogy valóban az xy dologra vágysz-e, és a válasz igen, akkor ne gondolkodj! Ne állítsd meg magad! Nem kell se a hangokkal egyetérteni, se a körülötted lévők visszahúzó véleményével! Te is képes vagy leküzdeni a mumusodat!

Soha, de soha nem tudsz elbújni az álmaid elől. Életed végéig ott vannak veled és olykor emlékeztetnek arra, hogy merre kellene menj. Ha pedig nem követed őket, szándékosan dobod el az egyik legfontosabb darabot önmagadból.

A költözéssel az egyik legnagyobb lépés pipa, ami nagy motivációt ad, de az élet nem áll itt meg, mert nagyon sok tenni- és tanulnivalóm van, hogy színésznőként dolgozhassak a hollywoodi stúdiókban.

Nagyon köszönöm, hogy elolvastad! Ha úgy érzed, hogy hasznos volt számodra ez az írás, akkor oszd meg másokkal is! Illetve hagyj egy kommentet vagy írj privátban. Szuper lenne hallani felőled!

Szeretettel, Dóri




Mindennapi tartalomért kövess az Instagramon!
Pozitív és motivációs idézetekért itt a Pinterest!
  

Megjegyzések

  1. Üdv, valahogy ide keveredtem a Daniai magyarok fb csoportból. Szerintem jó dolog blog-ot írni, bár olyan idegenek mint én is kilyukadhatnak a blogodon és elolvashatjàk unalmas perceikben. A bejegyzésről: szuper hogy az emberrel nagy dolgok történnek, de érezhető az íràsban egyfajta nyughatatlanság. Mindenki aki idegen országba költözik átéli ezt. Akartam valami okosat írni ha már itt jártam, de inkább csak annyit hogy: Sok szerencsét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, hogy idekeveredtél és, hogy írtál. Köszönöm! A nyughatatlansággal kapcsolatban igazad van. Ez nem is az országtól függ, ahol vagyok, inkább a céljaimhoz van köze.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések